A chilei labdarúgás jelenlegi két leggyengébb csapata

2015. november 15.

Ők aztán tényleg a mélypontot képviselik

Bár nem sűrűn posztoltam mostanában, azért a blogtól távol is követtem a chilei foci eseményeit, válogatott és helyi szinten egyaránt és alapvetően mindig érdekelni szokott, hogy egy-egy csapat rendkívül rossz teljesítménye mögött milyen tényezők állhatnak és ha most megnézzük a chilei labdarúgóligák állását, egy-két osztályban igencsak találhatunk ilyen teljesítményeket. Azon még csak-csak túlteszi magát az ember, hogy a szebb napokat megélt Antofagasta 12 meccsen mindössze 7 pontot volt képes összekaparni a Primera Divisiónban, de az már sokkoló, hogy a másodosztály utolsó helyezettje, a 2005-ben az elsőosztályú Aperturában még dobogós Coquimbo Unido 13 meccs után a három profi osztály csapata közül egyetlenként győzelem nélkül, mindössze 7 rúgott góllal áll - úgy, hogy utolsó hat meccsén egyetlen egy pontra volt csak képes.

Ők lennének azok, arcukra van írva a helyzet:

unido.jpgA "kalózok" becenévre hallgató csapat mindezt úgy tudta összehozni, hogy soraiban tudhatja az egykori csillagot, Ismael Fuentest vagy a szintén sokat megélt Emilio Hernándezt is. A mélyrepülés Víctor Hugo Castañeda vezetőedző távozásával kezdődött, akit a végleges edző megérkezéséig ideiglenesen az utánpótlás egyik edzőjével, Jorge Cerinoval akartak helyettesíteni, de ő eltiltás miatt négy meccsen le sem ülhetett a Coquimbo kispadjára, ahol ideiglenesen addig Marcelo Corrales másodezdő vette át az irányítást. Vele sem igazán változott semmi, a 12. fordulóban például az az Everton tudott nyerni Coquimboban, amelyik előtte összesen egyetlen pontra volt jó idegenben - ennél pedig még maguk a "kalózok" is jobbak voltak házon kívül. A szurkolók most változásokat követelnek, a vezetés viszont türelmet kér, jobb játékot és végre győzelmet ígérve.

Ők pedig a jelenlegi legrosszabbak (lentebb a részletek): 

margamarga.jpg

Ha viszont nem csak a profi osztályokat nézzük, akkor még ennél is találunk rosszabb teljesítményt a chilei fociban, a negyedik osztályban (ez a Tercera División) a Provincial Marga Marga csapata 22 meccsen mindössze 4 pontra volt képes (mindet otthon) és 84 gólt kapott, ami még akkor is iszonyú rossz teljesítmény a quilpuéi csapattól, ha tudjuk, hogy nem is olyan régen alakult és nem rendelkezik komoly tapasztalattal bíró kerettel sem. 22 mérkőzés alatt egyetlen olyan alkalom sem volt, amikor a csapat nem kapott volna gólt és például a Lautaro de Buintól elszenvedett 13-0-s vereség oda vezetett, hogy a meccsenkénti kapott gólátlaga a csapatnak elérte a négyet. Ahogy egyébként a csapat, úgy maga a csapat nevét adó Marga-Marga megye is igencsak új, 2010-ben jött létre Valparaíso tartományban, Quilpué székhellyel, ami egy gyorsan növekvő, napjainkban 130 ezer lakossal rendelkező kisváros, ahonnan Viña del Mar és Valparaíso is nagyon könnyen elérhető, így sokan költöztek be a partról ebbe a városba, amely egyébiránt több napsütétes órával bír egy évben, mint maga Valparaíso.

A gyönyörűséges Quilpué a levegőből:

Igazi jószomszédi viszony: ezúttal Bolívia vádolja Chilét agresszióval

Az már valószínűleg az előző posztból látható, érezhető volt, hogy Dél-Amerika ezen szegletében, Chile és szomszédai között elég feszült, vádaskodásokkal, megfélemlítő üzenetekkel teli hangulat alakult ki múltbeli sérelmek, területi viták vagy éppen rosszul elejtett nyilatkozatok miatt - és igen, jól írtam, több szomszéddal feszült a helyzet, hiszen a napokban Peru mellett Bolíviával is tovább folytatódott a diplomáciai csörte annak kapcsán, hogy a chilei hadsereg elkezdte minden évben megrendezésre kerülő hadgyakorlatát, a Hurrikán 2015-öt. Az ország északi részén, a bolíviai és perui határ közelében, az Atacama-sivatagban végrehajtásra kerülő látványos hadművelet kivágta a biztosítékot a tengeri kijáratát közel 150 éve egy balsikerű, pont általa kezdeményezett háborúban elveszítő Bolívia elnökénél, aki szerint az egész hatalmas hadgyakorlat azt a célt szolgálja, hogy megfélemlítse Chile szomszédait.

Egy élesebb jelenet a helyszínről:

huracan.jpgEvo Morales azt is hangsúlyozta, hogy ilyen lépéssel sem a perui, sem a bolíviai nép nem félemlíthető meg és az efféle politikai eszközöket már rég el kellett volna feledni a santiagói vezetésnek, hiszen ez már a régiós együttműködés és megértés korszaka, nem a háborúskodásé. Ennek persze azért ellentmondanak az olyan lépések, mint a pár nappal ezelőtt a perui elnök által tett bejelentés illetve magának Moralesnek az elmúlt hónapok során folyamatosan bemutatott kirohanásai és követelései Chilével szemben egy tengeri kijárat megszerzése érdekében. De egyben igaza volt, ebben a korszakban a dél-amerikai népeknek össze kell(ene) tartaniuk, nem pedig egymással acsarkodva éket verni a hihetlen gazdasági potenciált magában hordozó kontinens egységes fellépésébe.

A felek kirohanásai és nyilatkozatai a témában élőszóban és képekkel:

A chilei hadsereg egyébként hangsúlyozta, hogy egy minden évben megrendezésre kerülő hadgyakorlatról van szó (ez most már a 15. év, amikor megrendezik, bár néhányszor különféle természeti csapások miatt elmaradt), amelynek hármas célja van: egyrészt megnézni, hogy mennyire képesek a hadsereg különböző részei együttműködni az ország területének és lakosságának védelme érdekében illetve mennyire hatékonyan tudnak különböző természeti katasztrófák esetén fellépni. A két héten át, egészen november 13.-ig tartó gyakorlatban közel 5500 katona vesz részt, köztük a légierő, a haditengerészet emberei is és hogy nem váratlan lépésről van szó, azt tökéletesen mutatja, hogy már júniusban tájékoztatták a Dél-amerikai Államok Közösségét, az UNASUR-t a tervezett katonai műveletekről. 

Ismét fellángoltak az ellentétek Peruval - már katonák is vannak a határon

Ezen a hétvégén ismét történelmi mélypontra jutottak a chilei-perui kapcsolatok, miután a perui elnök, Ollanta Humala egy olyan rendeletet iktatott be országában, amely új megyeként létrehozza Peruban La Yarada-Los Palost, annyi kis csavarral, hogy ebbe egy Peru által vitatott chilei területrészt is bevontak. Maga a vita tárgya nem túl nagy, nagyjából 270 méter, ugyanis Peru szerint a mostani chilei-perui határ a szárazföldön a parttól 270 méterre beljebb található, amellyel Santiago teljesen érthető módon nem ért egyet, a chilei vezetés szerint a parton ér véget a határvonal.

Itt a bejelentés élőben:

A jelenlegi helyzet annak a 2014-ben, a hágai Nemzetközi Bíróság által hozott döntésnek a következménye, amellyel az évtizedes határvitát lezárva a bíróság közel 40 ezer négyzetkilométernyi tengeri területet Perunak ítélt - viszont ezt a változást Peru a szárazföldre is szeretné levetíteni, amely hatalmas felháborodást váltott ki Chilében. Az aprócska, mindössze 15 ezer lakossal bíró La Yarada Los Palos létrehozása a hivatalos indoklás szerint azért történt, hogy így támogassák a határmenti, elhanyagolt területek fejlődését, Santiago szerint viszont már perui katonák is érkeztek a terület közelébe és Lima minden erővel megpróbálja saját igazát elérni a vitában (ez az új megye azon a területen fekszik, ahol anno egy négy éves küzdelemben Chile hatalmas vereséget mért Perura és Bolíviára a Csendes-óceáni háborúban).

A terület és a vitatott háromszög:

hito2.pngA mostani lépés azt is jelenti, hogy az elmúlt néhány hónapban végzett munka a két ország közötti kapcsolatok javítására a kútba esett és most már azon kell dolgozni, hogy ne mérgesedjen még jobban el a viszony, hiszen Santiago befagyasztotta diplomáciai kapcsolatát szomszédjával a nagyjából 36 ezer négyzetméteres kis terület miatt. Nem fog sor kerülni a külügyminiszteri államtitkárok decemberi találkozójára de a két ország kabinetjének közös ülésére sem és ez még csak a kezdet, ahogy hangsúlyozta a chilei kormány. Ahogy látható perui újságokban, Limában akkora visszhangja nincs az eseményeknek és a politikusok sem igazán izgatják magukat a közzétett rendelet által keltett hullámok miatt, mindenesetre az pozitívum, hogy Peru nem tervez hivatalos ünnepséget az új megye létrehozásának apropójából - az egyértelműen elmélyítené a most sem túl egyszerű válságot.

Ahogy fentebb már írtam, a chilei hírügynökségek jelentése szerint a térségbe küldött katonai megfigyelők már perui katonák jelenlétét észlelték, akik ugyan a határt nem sértették meg, de annak túloldaláról fényképeket készítettek - kérdem én, mi fog történni, ha a perui elnök rendeletének megfelelően esetleg átlépik a határt ezek a katonák?

Elvileg ők azok:

hito1.jpgHiszen erről már 2001-ben megegyeztek a felek, hogy ha bármelyikük hadseregének egységei 100 méterre megközelítenék a határvonalat, már értesíteniük kell a másik felet. Saját véleményem szerint egyébként a mostani esetnek komoly következményei csak politikai és diplomáciai fronton lesznek, hosszútávon minden úgyis új lappal indul, amikor majd 2016. áprilisában új elnököt fog választani Peru és a Moneda-palotában is ebben bíznak, hogy akkor majd újratárgyalásra kerülhetnek a hasonló nyitott és a két ország kapcsolatát mérgező kérdések.

Történelmi mélyponton az elnök támogatottsága, növekszik a politikától elzárkózók száma

Elég sok faktor játszott ebben közre - ezekből néhány következzen most

Általában egy miniszterelnök, elnök mandátuma során nagyon fontos indikátornak tartják a szakértők a közvéleménykutatók által közzétett támogatottsági adatokat, mennyit nyert-veszített egy-egy párt, politikus százalékos szinten - sokan ebből persze hajlamosak túlságosan sok következtetést levonni, de azért az biztos, hogy egy jelentősebb zuhanás egy támogatottsági szintben azért elég komolyan kezelendő. Most Chilében ilyesmi helyzet alakult ki, hiszen Michelle Bachelet elnökasszony támogatottsági szintje az Adimark cég felmérése szerint 24%-os szintre zuhant (augusztus hónapban kérdeztek meg egy 1033 fős reprezentatív mintát), ami történelmien alacsony szint, főként ha ezt összehasonlítjuk azzal a ténnyel, hogy 2013-as hatalomra jutása idején a szavazatok 62%-a mellette állt. De vajon mi áll ennek a hihetetlen zuhanásnak a hátterében? A napvilágot látott politikai elemzések és publikációk alapján ez több okra vezethető vissza:

Elsőként mindenképpen a be nem tartott ígéreteket kell felhozni indokként, hiszen anno a kampány időszaka során és később az első hónapokban is igen sok reformot ígért a gazdaság fellendítése mellé, de a lassuló gazdasági növekedés és a réz világpiacán kialakult alacsony árszínvonal miatt ezek megvalósítására nem volt nagyon mozgástere.

bachelet1.jpgSzintén elég súlyos csapás az elnökasszony támogatottságára a Caval-ügy, amely fiához (Sebastián Dávalos) és annak feleségéhez kapcsolódik, akik valószínűleg politikai ráhatásra kaptak 10 millió dolláros kölcsönt földvásárlásra, amely földterületeket aztán később profittal tudtak továbbadni. A nyomozás az ügyben jelenleg is folyamatban van és még várhatunk a parlamenti vizsgálóbizottság konkluziójára is, de akármi is lesz az eredmény, ez biztosan nem volt pozitív hatással Bachelet reputációjára. Akkor és azóta sem tett ugyanis semmi komolyabb lépést az ügyben, nem is nagyon hozta nyilvánosságra álláspontját, amivel pont azt veszítette el, ami korábban előnye volt: eggyé volt a politikusokról kialakult képpel, a korruptsággal, ezt pedig a közös táncos mulatságokkal sem tudja már lemosni magáról.

Harmadik okként egyértelműen fel kell hoznunk azt a folyamatot, amely a választásokra felállt Nueva Mayoría hétpárti, balközép koalícióban zajlik, azaz azokat az ellentéteket, amelyek Bachelet elnökké válása után törtek felszínre és amelyek elkezdték elszigetelni az elnökasszonyt korábbi szövetségesei egy részétől - ez főként annak köszönhető, hogy Bachelet bizonyos döntései után elkezdte elveszíteni a nők és a szegények támogatottságát. Itt főként arra kell gondolni, hogy a politikus mindenképp el akarta kerülni a polarizációját és ezért inkább semlegesebb, a középhez jobban húzó szerepben igyekezte feltüntetni magát. Meg hát azért a koalíciót alkotó hét párt számára már egyre kevésbé vonzó egy olyan elnök mellett állni, akinek ilyen alacsony a támogatottsága.

Chilében mindig is igencsak fontos kérdés volt az oktatás helyzete, amely a Pinochet-diktatúra óta egy igencsak szűk réteg számára elérhető és Bachelet ennek megváltoztatására ígéretet is tett, de a reformok lassúak és még mindig nem azt az eredményt érik el, amelyekre a "tömegek" vágynak, így nem csoda, hogy továbbra is tüntetéseket láthatunk, elégedetlenkedő hangokat hallhatunk - azaz ez egy újabb lépcsőfok a 24%-os alacsony támogatottság kialakulásában.

bachelet2.jpgA fentiek tükrében akár temethetnénk is az elnököt, de az Adimark kutatásából az is kiderült, hogy Bachelet térvesztéséből nem tudott profitálni az ellenzéki Alianza koalíció, hiszen az ő támogatottságuk 15%-os szinten toporog - a konkluzió alapján kijelenthető, hogy a többség kiábrándult mindkét oldalból és vagy eltávolodott a politikától vagy inkább a szélsőségek felé tolódott.

Tocopilla - a város, amelyről nagyjából csak Alexis Sánchez nem feledkezett meg

Földrengés, árvíz, szegénység, munkanélküliség - avagy ezek is chilei mindennapok

Alapvetően Chiléről az az elterjedt nézet Dél-Amerikában, hogy a kontinens egyik leggazdagabb országáról van szó, amiben alapvetően nincs is nagy tévedés, hiszen egy igen erős gazdaságról, igen jó természeti adottságokkal megáldott államról beszélünk - ám igen botor dolog lenne azt feltételezni, hogy a szegénység errefelé ismeretlen dolog, hiszen például az Alexis Sánchez szülővárosaként megismert észak-chilei Tocopilla a 2007-ben itt történt földrengés óta képtelen magához térni és a nemrégiben történt áradások a teljes reménytelenség szélére sodorták a kisvárost. A kisvárost, amely éppen ellentéte a közel 200 kilométerre fekvő régiós székhelynek, Antofagastának, amelyet az elmúlt években többször választottak az egyik leginkább élhető helynek Chilében - Tocopillában viszont annyira nincs pénz, hogy a 2007-ben megrongálódott és bezárt Bernardo O'Higgins iskoláját (ide járt Alexis is) azóta sem sikerült felújítani és újra megnyitni.

toco.jpg

Igazságtalanság és kormányellenes propaganda lenne persze azt nem megemlíteni, hogy decemberben az egész épületkomplexumot le fogják dózerolni, hogy újat építsenek helyette, de azért gondoljunk csak bele, közel 10 évig romhalmazként magasodott Tocopillában ez a jobb napokat is megélt intézmény. Amikor az egyik sajtóorgánum riportot készített néhány helyivel az áradások kapcsán, a többség panaszáradatban tört ki, hangsúlyozva, hogy ha nem lenne Alexis, senki nem tudná, hogy Tocopilla létezik - még az állam és a régiós vezetés sem, hiszen a mai napig nem készült el a földrengés miatt hajléktalanná vált embereknek szánt szociális lakóépület és egyes utcák a mai napig nem aszfaltozottak, dacára, hogy elég sokan élnek benne. Gondot jelent az orvoshiány is, a Marcos Macuada kórház az elmúlt években érkezett több fiatal orvos ellenére a mai napig rendszeres buszjáratot üzemeltet Antofagasta irányába, hogy a komolyabb eseteket, speciálisabb ellátást igénylő ügyeket ott lássák el.

toco2.jpg

Kevés a munkalehetőség, a bányászat és a halászat szintje inkább csökkenő tendenciát mutat, kevesebb a megkereshető pénz, kevesebb az igényelt munkás kéz - nem csoda, hogy nagy az elvándorlás mértéke is, főleg Antofagasta irányában, ami tényleg egy igazi ékkő az ország északi részén. És hogy most kicsit szenzációhajhászra vegyem a posztot, nem mindenki feledkezett meg Tocopilláról, hiszen ahogy twitter-fiókján is olvasható volt, Alexis több kamionnyi palackozott vizet, ruhákat és alapvető élelmiszereket küldött a 3 halálos áldozatot is követelő áradással sújtott szülővárosába, amelynek tényét a polgármester, Fernando San Román is megerősítette.

Amúgy is voltak gondok, erre egy hete ez történt:

Alexis városban élő rokonai fognak majd segíteni az adomány szétosztásában és bár egy-két kritikus hang is megszólalt a segítség mértékét tekintve, azért ne felejtsük el, hogy az Arsenal sztárja évek óta stabilan ott áll szülővárosa mellett és már több szociális programot is finanszírozott, amelyek keretében házak épülhettek szegény családok számára. 

Tocopilla egy pozitív videóban:

Gőzerővel beindult a chilei Apertura - jobbnál jobb meccsek jönnek!

A Colo Colo lehet az idei szezon szárnyaló alakulata

A gyönyörű chilei siker után, amelyet a nemzeti válogatott a Copa América 2015-ös sorozatán ért el, a játékosok szakszervezetével fennálló viták orvoslása után még július végén elrajtolt a 2015/2016-os Apertura szezonja is a Primera Divisiónban (a chilei labdarúgó bajnokság lebonyolítási módjáról a blog első posztjaiban írtam), miközben ezzel párhuzamosan zajlik a Copa Chile csoportköre is, tehát az ország fociját kedvelőknek mostanában igen jó hónapjai lehetnek. Az első fordulóból két nagyon fontos dolog nem tudott még kiderülni: egyrészt, hogy az egyetlen újonc csapat (az előző Clausurából hárman estek ki, de a létszám 16-ra csökkentése miatt csak egy feljutó volt), a San Luis milyen teljesítményre képes, másrészt a Clausura-győztes Cobresal mennyire tudta átmenteni jó formáját az új szezonra, hiszen a két csapat meccsét szeptember elejére halasztották.

A többi meccsen látott teljesítmény mindenhol eléggé szezonelejire sikeredett, senki nem tudott két gólnál többet rúgni - az azonban megjósolható, hogy a Colo Colo idén is ott lesz a végelszámolásnál, ahogy idén a Católicával is számolni kell, kedvenceim, az Unión Española vörös ördögei viszont továbbra is a tavalyi lélektelen, unalmas játékot tolják, így nem is tudom mi várható számukra. Íme az első játékkör eredménylistája, lehet bátran szemezgetni és ha véletlenül valakinek nyomasztó kérdése lenne, ne féljen feltenni.

primera_fecha_1.jpgA tegnapelőtt (08.08.) elkezdődött második fordulóban viszont már láthattuk a bajnokot, Aricában lépett pályára a Cobresal, ahol eléggé unalmas első félóra végén Ever Cantero fejesével a vendégek majdnem megadták az alaphangot a találkozónak, de a bólintás elkerülte a kaput, így nagyon felejthető első félidővel vonultak pihenőre a csapatok. Talán ez hiányzott nekik, ugyanis a második játékrészben megindult a gólgyártás, ha gyártásnak lehet azt nevezni, hogy egy Juan Abarcán megpattanó labdával, öngóllal szerzett vezetést a Cobresal a 62. percben. 10 perccel később a meccs egyik legjobbja Ever Cantero kettőre növelte az előnyt és hiába szépített az Arica a 89. percben, már nem volt elég idő az egyenlítésre. A hihetetlen nagyságú esőzések miatt egyébként a Católia - Calera meccsét le sem tudták játszani, ahogy láttam a videókon, szó szerint hatalmas tóvá változott a játéktér Santiagóban (Valparaísóban még durvább a helyzet, ott ketten meghaltak és több tucatnyian meg is sérültek a hatalmas esőzésben, szélviharban, hullámtengerben).

segunda_fecha.jpg

A tavalyi meglepetéscsapat, az "Acélos" Huachipato nem sokkal a vége előtt hét perc alatt megfordította és megnyerte a meccsét az Iquique ellen, így javított mérlegén a nyitóforduló veresége után - de két forduló után már a 16-ból csak 5 gárda állhat 100%-os mérleggel (matematikailag ennyi sem, de a Católica meccse halasztásra került, ahogy írtam), hiszen az újonc San Luis magyar idő szerinti ma esti (08.09.) meccsén megrogyott a Wanderers ellen. És hogy meglesz-e az első kettőből kettőt nyerő gárda, arra néhány óra múlva fény derül, amikor a Colo első hazai meccsén az Audax Italiano olaszait fogadja. Én meg fogom nézni a meccset, ha valaki velem akar tartani, itt megteheti:

Link

live-stream.jpg

Yerka: az ellophatatlan chilei bringa

Vannak kétkedő hangok, de a nagy érdeklődés okán elindult a sorozatgyártás

Aki elég gyakran bringázik, az tisztában van vele, hogy még a legdrágább, legjobbnak reklámozott zár sem nyújt százszázalékos védelmet és ha egy jobb kerékpárról van szó, akkor mindig ott motoszkál az emberben a gondolat egy-egy megállás alkalmával, hogy mi van ha éppen most jön egy igazán eltökélt biciklivadász és meglovasítja kedvencünket - hiszen afelől ne legyen kétségünk, hogy nincs zár, ami rövid idő alatt nem lenne megbuherálható. Ezt unta meg három chilei fiatal, Cristóbal Cabello, Andrés Roi Eggers és Juan José Monsalve, akik még az egyetemet is otthagyták mostanra valóra vált ötletük, a Yerka miatt, ami konkrétan az ellophatatlan kerékpárt testesíti meg, hiszen nem egy külső zár biztosítja tulajdonunkat, hanem maga a bringa zárja önmagát, ahogy a képeken is látszik.

yerka1.gif

Az alsó cső félbehajtásával és az ülés csövének felhasználásával olyan helyzetben tudjuk otthagyni biciklinket akárhol, hogy a készítők szerint kizárólag a kerékpár kettévágásával lehetne meglovasítani. És hogy ez mennyire ígéretes és hihető ötlet, arról mi sem árulkodik jobban, mint a tény, hogy nemrégiben elkezdődött a sorozatgyártás és az első 100 Yerkát közel 80 ezer forintnyi pezóért, aztán a következő 200 darabot már 100 ezer forintnyi pezóért sikerült értékesíteni. Az első ízben tavaly novemberben bejelentett tervek azután válhattak igen gyorsan valósággá, hogy egy állami alap komoly támogatása mellett az Indiegogo nevű kickstarter oldalon is igen kemény pénzek jöttek a Yerka megvalósítására.

Mondjuk ahogy az első mondatokban is írtam, ellophatatlan bringa nincs, több fórumon is támadták a Yerkás csapatot, hogy egyrészt egy keményebb feszegetés után már a tulajdonos számára is használhatatlanná válhat kerékpárja, másrészt elvileg ezt a zárat is meg lehet bütykölni - plusz még egyes alkatrészeket külön is el lehet lopni. A srácok persze csak legyintenek a kritikákra, hiszen tesztjeik szerint a megszokott módszerekkel nagyjából ellophatatlan a Yerka, ráadásul a megszokott csavarok helyett különleges kialakítású rögzítőelemek kerültek felhasználásra, amelyeket kizárólag egy speciális kulccsal lehet nyitni. A Yerkától egyébként most felrobbant az internet, bármerre néz az ember, minden bringás híroldalon ott van ez a téma, de a kommentek 70%-a egyértelműen kritika, amelyekből látszik, hogy a többség eléggé nagyra tartja a tolvajok képességeit.

yerka2.jpg

Az Indiegogo oldalán keresztül felpörgetett értékesítési kampány egyik érdekes eredménye az volt, hogy az összes eladás alig 15%-a történt Chilében, köszönhetően annak, hogy Cabelloék szerint nincsen túlságosan nagy hagyománya a bringázásnak a dél-amerikai országban, eléggé kevés a kerékpárút is, de azért remélhetőleg egy ilyen ötlet hallatán azért még többen nyúlnak majd egy kerékpár után. A srácok a vázat és a legtöbb alkatrészt Kínában gyártatták le, egy olyan üzemben, amely napi 3000 kerékpár előállítására képes (néhány mechanikus alkatrész Tajvanon készült), így nem csodálkozhatunk azon, hogy a szállítási, termelési, adminisztrációs költségekkel az alapítók nulla profittal számolhatnak. 

Egy nemlétező királyság, amelyet az elvakultak megpróbálnak életben tartani

Nincs másról szó, mint néhány ember fanatikus álmáról

Amennyit volt már itt szó a blogon a mapucse indiánok harcáról ősi földjükért, igen hatékony és kemény védekezésükről a gyarmatosítók, majd később a chilei kormány ellen, hogy azt gondolhatnánk, a történelem során hivatalosan mindösszesen két évig létező Araucaníai és Patagóniai Királyságot az őslakosok alapították és próbálták fenntartani, pedig ez nem így van - egy elvakult francia kalandor, Orélie-Antoine de Tounens nevéhez fűződik ugyanis ez az akció. Az ügyvédként is dolgozó kalandvágyó francia 1860-as aracuaníai utazása (előtte már két évet eltöltött Valparaísoban, ahol spanyolul tanult és telepesekkel alakított ki jó kapcsolatokat) során szembesült a mapucsék véres küzdelmével az argentinok és chileiek ellen régi földjeik megtartása érdekében (ekkor még nagyjából beszélhettünk valamiféle mapucse államról), rögtön szimpatizálni is kezdett ezzel a harccal és nyíltan támogatólag lépett fel mapucse vezetők mögött, akik cserébe támogatóak voltak akkor, amikor a jogi kiskaput meglátva Tounens létrehozta a királyi pozíciót - a mapucsék abban bíztak, hogy egy európai "látszatvezetővel" majd jobban tudják érdekeiket érvényesíteni.

orelie_antoine_de_tounens.jpeg

Ezzel azonban rossz lóra tettek, ugyanis Tounens az alkalmon kapva azonnal megalapította az általa sokszor csak "Új Franciaországként" emlegetett királyságot, zászlót, címert készített, pénzt is veretett és egész Patagónia és Aracuanía területét álmai államához csatolta (ez főként Argentínát érintette, ugyanis konkrétan a jelenlegi argentin állam egész déli részét ide tartozónak tekintette). Nemzetközi elismerés nem követte bejelentését (hiába várta többször a chilei tárgyalódelegációt és Párizs támogatását), nagyon rövid ideig egy-két mapucse vezető pártolta és a valóságban a királyság létezése mindössze az alig néhány ezres dél-chilei kisvárosra, Perquencora terjedt ki. A hivatalos bejelentés 1860. november 17-én történt meg egy francia telepes araucaníai farmján, aki utóbbi egyébként rögvest külügyminiszter is lett - Patagónia úgy jött a képbe, hogy egy patagóniai törzsfőnök a fennmaradást, a túlélést megcélozva megkereste Tounenst csatlakozási szándékával.

allam.jpg Sajnálatos módon a mapucsék tényleg nagyon melléfogtak tervükkel, hiszen pont ez az új állam volt az, ami elindította a teljes chilei katonai offenzívát, amelynek keretében egyébként magát Tounenst is több ízben letartóztatták, de komolyabb büntetéssel nem kellett szembesülnie, ugyanis Chile és Argentína elmebetegként tekintett rá, így utolsó elfogása után előbb egy chilei bolondokházába zárták, majd száműzték Franciaországba, ahol szegényen, egyedül halt meg, utolsó napjaiban már teljesen "elrabolt királyságának" álmába temetkezve (életének utolsó évében többször tett kísérletet a Chilébe való visszatérésre, sikertelenül, mindig elfogták a hatóságok, akik ekkor már államra veszélyes személyként tekintettek rá).

A történészek és szakértők által egyöntetűen nevetséges és teljesen alaptalan történelmi epizódnak tartott királyságot csak néhány elvakult és hatalomittas francia kalandor tartotta életben a mai napig, akik kinevezéssel, örökléssel vagy éppen pénzért jutottak hozzá az Araucaníai és Patagóniai Királyság trónjához, legutóbb például Philippe Boiry, aki 1952-től egészen 2014-ben bekövetkezett haláláig következetesen királynak tartotta magát, olyannyira, hogy bírósági határozattal elérte, hogy még útlevelében is használhassa ezt a címet és több európai királlyal találkozott élete során. Mindig támogatta a mapucsék önrendelkezési harcát és az ENSZ-ben is dolgozott az indiánok ügyéért, ennek ellenére, amikor életében egyetlen egyszer meglátogatta állítólagos királyságát, a chilei sajtó és a mapucsék is igen ellenségesen viselkedtek vele szemben - nem csoda, hiszen az egykori alapító, Tounens rezidenciáját is birtokló Boirynak annyi köze volt az egész történethez, mint bármely más, nem elismert, nem is létező mikroállam szülőatyjának. Sőt még annyi sem.

A kolumbiai FARC tényleg Chilére is ki akarta terjeszteni mozgalmát?

Bizonyítékok láttak napvilágot, hogy a FARC kapcsolatot tartott fenn chilei radikálisokkal

Egyértelműen a hétvége híre volt Chilében, hogy a Sebastian Piñera elnöksége alatt miniszterként dolgozó, majd 2013-ban elnökjelöltként is induló politikusnő, Evelyn Matthei pert indít a jelenlegi elnökasszony, Michelle Bachelet ellen, azzal az indokkal, hogy az a még Piñera előtti mandátumában annak ellenére nem tette meg a hatalmában álló és elvileg szükséges lépéseket, hogy tudomására jutott, a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) csoportja szoros kapcsolatot tart fenn a Chile déli részén működő radikális mapucse csoportokkal és a chilei szélsőbaloldali mozgalmakkal, mi több, az Araucanía tartományban 2008-ban végrehajtott támadásokról is volt már előzetesen információja. Ahogy egy rádiónak adott interjújában Matthei rámutatott, a chilei népnek joga van tudni, hogy elnökük miért nem tette meg az ország belső biztonságát veszélyeztető kérdésben a megfelelő lépéseket.

A lázadó gondolatokat tettekre is váltó mapucsék (hangsúlyozni kell, hogy itt egy nagyon apró, ám rendkívül radikális csoportról beszélünk csak) és a FARC közötti kapcsolatra már évekkel ezelőtt fény derült, amikor a FARC egyik parancsnokának, Raul Reyesnek a halála után előkerültek levelezések 2003 és 2008 közötti időszakból, amelyekből kiderült, hogy a kolumbiai gerillák kiképzésben is segítették a Chilétől való függetlenedésre vágyó indián csoportokat. És a kérdéskörben még elég erősen érintett a chilei Kommunista Párt is, amely a korábbi években elég elkötelezetten támogatta a FARC mozgalmát és a most Qué Pasa újság által közzétett levelekből (bárki hozzáférhet hozzájuk már az interneten is, tartalmas és időigényes olvasmány a közel 300 levél) kiderült, hogy nekik is van közük a FARC és a mapucsék között fennálló kapcsolathoz.

mapuche_1.jpg

Leginkább Manuel Olate Céspedes, más néven Roque neve jelenik meg a levelekben a kommunista militánsok részéről, akinek a kolumbiai ügyészség anno kérte is a kiadatását a Reyes 2008-as halála utáni nyomozás kapcsán és amely kiadatást akkori miniszterként, Sergio Muñoz a Legfelsőbb Bíróság jelenlegi bírája megtagadott, megalapozott vádak hiányára hivatkozva. A 296 levél igen érdekes információkat is tartalmaz, többek között például látogatásokra vonatkozóan, amelyeknek a keretén belül például 2004-ben két chilei utazott Kolumbiába "tanulmányútra" vagy például maga Roque látogatott embereivel a FARC-hoz egy közös elmélkedésre, de a leginkább aggasztóak azok a levelek, amelyekben Reyes és Roque mapucsék (mert Roque maga egyébként baloldali militáns, tehát a mapucsék csak később jöttek a képbe) lehetséges kiképzéséről és ennek részleteiről leveleznek, pontos részletekkel és időpontokkal.

Bár a dokumentumok között találhatunk bizonyítékokat arra is, hogy az Arauco-Malleco Koordinációs Csoport (CAM) tagjai a 2000-es évek során többször kaptak kiképzést Ecuadorban a FARC fegyvereseitől, nem teljesen áll össze a kép, hogy ebben mi érdeke lenne a FARC-nak, hiszen pont a mapucsék felfegyverzése adna olyan eszközt a chilei kormány kezébe, amellyel szigoríthatnának a büntetőjogi törvényeken és terrorizmus ellenes intézkedéseket vezethetnének be - bár valószínűleg egy függetlenséget megcélozó indián lázadás igencsak kapóra jönne a szövetségesek és támogatók után kutató kolumbiai csoportnak (mondjuk talán most már eljön a béke ideje a havannai eseményeket látva). Ahogy eddig látható a híradásokban, a kormány masszívan cáfol, kiemelve, hogy lehetséges kapcsolatokról volt tudomása anno is az ügyészségnek és a nyomozóhatóságoknak, de miután ennek komoly bizonyítékát nem látták, félretették az információkat.

mapuche1_1.jpg

A mapucsék ősi földje, a Wallmapu az Andok mindkét oldalán, a mai Argentína és Chile területén húzódott évszázadokon át, amíg meg nem érkeztek a spanyol hódítók az 1500-as években, amikor a halál és a háború lett az úr ezeken a földeken, de ezek a rendkívül harcias indiánok egészen az 1880-as évekig tartották magukat a "Spanyol Temetőként" elhíresült területeiken. És bár akkor a katonai offenzíva elsöpörte őket, ellenállásuk a mai napig megmaradt, a szemükben a közösség, a törzs létét jelentő földért folytatott küzdelem nem más, mint a fennmaradásért folytatott harc.

Különös kultusz kötődik a Chile legnyugatibb pontjának számító Motu Nuihoz

Az apró szigeten akár heteket is túléltek a tojásra váró elvakultak

Valószínűleg azok számára, akik erre a főként Chilével foglalkozó blogra tévednek, nem újdonság a tény, hogy Chile legnyugatibb része a Csendes-óceánban fekvő, igencsak elszigetelt Húsvét-sziget, de ha igazán pontosak akarunk lenni, akkor ezt javíthatjuk, hiszen Chile legnyugatibb része a Húsvét-szigethez tartozó három nyugati szigetecske (vagy akár hívhatjuk csak sziklának) egyike, a rapanui nyelven nagy szigetet jelentő Motu Nui. Ha igazán helyesen akarnám megfogalmazni, akkor azt mondanám, hogy ez nem is sziget, hanem egy, az óceán mélyén rejtőző több mint 2000 méteres hegy csúcsa, egy szikladarab, ami nagyjából 4 hektáron terül el és nem meglepő módon tengeri madarak tömegének jelenti a pihenést, az otthont, a költőhelyet.

motu_nui.JPG

Ezek közül is a legnagyobb számban a tökéletes tengeri madár mintapéldánya, a füstös csér él itt, amely a múltban, még valamikor a rapanuik keresztény hitre való áttérése előtt (ez a 19. század második felében történt meg) egy "Madárember" nevet viselő legendás megmérettetés főszereplője is volt. Ennek során a rapanui klánok egy-egy kiválasztott képviselője állt lesben a Motu Nuin (miután a Húsvét-sziget egyik csúcsáról, a Rano Kaoról a vízbe úszva átúszott a szigetecskére) akár heteken át szárított banánhéjon élve, arra várva, hogy mikor rakják le első tojásaikat a csérek, majd a legelső tojásokkal vad úszással indultak vissza a Húsvét-szigetre, hogy ott az Orongo-hegy csúcsán bemutassák azt az őket váró bíráknak.

motu_nui2.jpg

Az elsőként visszaérő versenyző és klánja egy egész évre jogot szerzett a Motu Nui felett, tojások begyűjtésére, madarak levadászására (plusz szuperképességű hősként tisztelték az úszót) - persze ezért nagyon sokat kellett kockáztatni, hiszen az apró szikláról sok versenyző lezuhanva halálra zúzta magát vagy úszás közben érte őket baleset vagy cápatámadás, sőt a tojás is elég könnyen megsérülhetett, összetörhetett. Sok szakértő úgy véli, hogy ez a verseny igazából csak egy próbálkozás volt a szigetlakók részéről, hogy új vallást, új rituálékat találjanak maguknak, miután a moai szobrok építésébe belerokkant egész társadalmuk és a sziget élővilága is. A szigeten a nagyjából 7-8 madárfaj egyedei mellett találhatunk még két barlangot is, az egyikben a "Madárember" verseny résztvevői húzták meg magukat anno, a másikban pedig régen egy apró moai szobrot tároltak (ezzel jelezve, hogy itt a rapanui terület határa), amelyet később kutatók magukkal vittek az Egyesült Királyságba. A Húsvét-szigetet felkereső turisták számára egy gyakori tevékenység hajóval körutat tenni a Motu Nui és két jóval kisebb társa (Motu Iti és Motu Kao Kao, amelyek mellett még két másik szigetecske van a Húsvét-sziget körül) körül, sőt, elég gyakori itt a merülés is, köszönhetően annak a szomorú ténynek, hogy a túlhalászás miatt igazából már megszűnt a cápaveszély.